Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Hajdúhadházi Vadas csárda épülete

A Vadas csárda a város legrégebbi nádfedeles épülete. Valamikor a XVIII. század első felében építették. A csapszék legrégebbi említése 1797-ből való, amikor a városi tulajdonú regálés épület már javában működött. Az 1841. szeptember 12-én keltezett tanácsi jegyzőkönyv már az ócska csapszék felújításáról számol be, mely szerint az ácsmesternek 3 váltóforintot, a nádkötőnek 6 váltóforintot, tapasztásra 5 váltóforintot, kútjának rendbetételére 15 váltóforintot fizetett ki a város.

Az épület eredeti belső elrendezése a háromosztatú, mestergerendás lakóházak mintájára készült. A pitvarba lépve szabadkéményes, padkás füstös konyhával találkozott a betérő. Balra nyílt a kármentős ivó, jobbra pedig az árendás kis lakószobája.

Kettős ívű boltíves tornácáról lejárat vezet a borospincébe, ahol ma is jól látszik a betyármenekítő. Ha az ivóban időzők közül valaki nem akart találkozni a betérő pandúrokkal, beléphetett a sarokban álló szekrénybe, és ezen a nyíláson át már lent is volt a pincében. Innen aztán a másik kijáraton át szabad volt az útja.

A legrégebbi tanácsi jegyzőkönyvek egy Szederjes nevű kocsmát emlegetnek, amely minden bizonnyal azonos a Vadas csárdával, hiszen a leírások teljes egybeesést mutatnak. Köztudott, hogy egykor a Szederjes-tó átellenben, az út túloldalán volt.

Valamikor a csárda közvetlen közelében városszéli ólas kertek és káposztáskertek voltak. Könnyen meglehet, hogy egy élelmes bérlő a kerteket dézsmálgató vadakról átnevezte a Szederjes kocsmát a szebben hangzó Vadas csárdára.

Akkoriban a csapszékeket forgalmas utak mellé építették, hiszen ezek szolgáltak az úton járóknak ételt, italt és szárnyékot. A ma is meglévő szemközti épület korábban a csárda állása volt, ahol a szekerezők az állataikat etették, itatták és pihentették. A mellette lévő gémeskutat valamikor a hatvanas évek végén számolták fel

Régen a város jövedelmének jelentős részét a szárazmalmok, mészárszékek és csapszékek árendájából beszedett pénz adta. A bérbeadásokról szóló peres iratok a bérlők állandó fizetési gondjairól tanúskodnak. A Vadas csárda épülete a tulajdonosváltások és a folytonos átalakítgatások közepette mindvégig vendéglátóhelyként szolgált, míg utolsó tulajdonosa 2012-ben nem találta kellően jövedelmezőnek, így végleg bezárta.

Már-már úgy látszott, hogy a város legrégibb épülete az ebek harmincadjára kerül, amikor a városvezetés megmentette a végleges pusztulástól, és megvásárolta. Kár, hogy a méretei miatt a mai elvárásoknak megfelelő csárdajellegű vendéglátóhely nem lehetett belőle, de a város legrégebbi épületének jellegét megőrizve egy elegáns kávézót és helyi termékeket árusító boltot nyitottak benne. Normal 0 21 false false false HU X-NONE X-NONE

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források

www.hajduhadhaz.hu/varosrol/varostortenet/ertekeink