Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Bartók Béla Kórusverseny

A híres debreceni Kollégium kulturális hagyományában a zenének is nagy szerepe volt, hiszen a többszólamú karéneklés kezdete a Kollégium sokoldalú professzorának, Maróthi Györgynek a nevéhez fűződik. Az 1739-ben megalakult és ma is „élő”, sok dicsőséget megélt Debreceni Református Kollégiumi Kántus, híd a múlt és a jelen között.

A több évszázados zenei hagyományok alapozták meg a magas rangú esemény, a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny létrejöttét. A Debreceni Kodály Kórus alapító karnagya, Gulyás György kezdeményezésére indult útjára a nemzetközi kórusversenyek és fesztiválok máig tartó sorozata. Nagy jelentőségű, hogy Debrecenben az ötvenes évek végén egymás után kezdtek megszólalni Bartók Béla alkotásai, s ebből egyenesen következett, hogy 1961-ben, az első ízben megrendezett nemzetközi kórusverseny már Bartók nevét viselte.

A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny megrendezésével megvalósul az, hogy a résztvevő kórusok bemutathassák nemzeti kórusművészetüket, megismerhessék egymás művészi eredményeit, valamint a magyar kórusélet művészi, társadalmi hatását.

A Nemzetközi Kórusszövetség (IFCM) 2005-ben úgy döntött, hogy a debreceni a világ tíz legjobb kórusversenyének egyike.

A debreceni kórusfesztivál sajátos jellegét a művészeti haladással, a kortárs zene felkarolásával, bemutatásával érte el.

Ritkán hallani manapság olyat, hogy egy kulturális rendezvény több mint öt évtizedet tudhat maga mögött. A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny méltán kiérdemelte, hogy történetét a késői utódok is megismerjék és megőrizzék.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források

Vivat, crescat, floreat! A Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny ötven éve. Eredeti dokumentumok és Straky Tibor: Kórusversenyek Debrecenben 1986-ban, megjelent kiadványának felhasználásával szerkesztette és összeállította Balogh József, Kiadó Center Print Kft. 2011., 88.p.

Strakí Tibor: Kodály Zoltán és Debrecen - Kodály Zoltán Emléknapok Debrecenben 1972. 19.p.