Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Az 1950-53 között a Hortobágy, Nagykunság területére kényszertáborokba elhurcolt családok emlékhelyei; Síremlékmű a múzeum kertben, emléktábla a református templom kertjében, Ítélet nélkül című állandó kiállítás a kitelepített családokra és a diktatúra áldozataira emlékezve

Az 1950-es évek elején a Hortobágyon 12 zárt kényszertábort hoztak létre. Ezek közül egy volt az ebesi. Elsősorban Magyarország déli és nyugati határához közel eső településekről telepítettek ki több ezer embert családostul – csecsemőktől az aggastyánokig – nem kímélve a beteget sem, hogy részei legyenek a Hortobágy természetátalakításának, az ötvenes évek elejének kísérleti tervgazdálkodásának. Ezeknek a szabadságuktól, emberi méltóságuktól megfosztott embereknek emlékére és tiszteletére nyílt meg az ebesi Széchenyi Ferenc Tájmúzeumban 2005-ben az 50-es évekbeli elhurcolásuk emlékére létrehozott állandó kiállítás. A kiállítás országosan egyedülálló, a kiállítótérben időről-időre rendhagyó történelemóra keretében ismerhetik meg a diákok a korszak történéseit.

A múzeum kertjében két, ismeretlen valószínűleg az 1950-es évek kitelepítéseinek áldozatul esett személy hamvai nyugszanak. A sírkő felirata: „Köszönjük, hogy elnyerhettük földi nyugalmunkat”.

A református templomkertben emlékmű található az Ebesre kitelepített családok tiszteletére.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok