Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Debreceni guba

"A guba – amennyire tudom – sajátosan Magyarországra jellemző termék, itt is csak néhány helyen készítik". Írja 1793-ban tett látogatása után Robert Townson angol világutazó, 1797-ben Londonban megjelentetett Travels in Hungary című művében. Ámulattal csodálta a gubakészítők munkáját, melyről pontos feljegyzést készített.

Debrecenben a gubaposztó készítés az 1740-es években kezdődött, amikor itteni mesterek „orosz asszonyokat” hozattak Nagyszőllősről, akik megfonták és megszőtték a gubaposztót. A debreceni bárányfürtös gubát 1770-ben már 350 gubacsapó szőtte Debrecenben, s e mesterségre utal a városban mai Csapó utca neve.

A guba gyorsan elterjedt, mivel olcsóbb volt a szűrnél, így a szűrök iráni keresletet háttérbe szorította. Ez viszálykodást eredményezett a gubacsapók és a szűrszabók között.

A debreceni guba jellegzetessége az un. fürtös guba volt, amelybe a posztó szövése során gyapjúfürtöket szőttek be.  A debreceni gubákat csak a magyar racka juh gyapjából készítették, amelyeknek hosszúszálú göndör fürtös gyapja van, a birka – német juh – gyapja nem volt erre alkalmas.  A guba a szegényebb emberek öltözéke volt, mely védett a hideg ellen, de jó szolgálatot tett nyáridőben is. A fiatalok még esküvői alkalomra is felvették.
Debrecenben az egyik legnagyobb múlttal és hírnévvel rendelkezett a gubacsapó céh, akik a gyapjúművesek céhéből (1398-ban már létezett, az akkori mezővárosban) eredeztették magukat. Az 1529-es céhpecséten a csapók eszköze, az ilfa látható. Az 1830-as években már 300 főt is meghaladta a Debrecenben dolgozó mesterek száma. Legtöbb mester a Hatvan utcai városrészben dolgozott. Jó hírnevét a minőségének köszönhette.

A vásárokon ki is függesztették: "Debreceni tiszta gyapjúból dolgozó gubás mester". A bárányfürtös guba is csak itt készült. A debreceni utolsó ezüstkoszorús gubásmester szerint "...az valóságos művészet volt és nagy szakértelmet követelt, de idő is kellett hozzá és igen-igen nagy türelem". A rackajuh gyapjából szőtt felsőöltözék készítésének igen hosszú folyamata volt, hiszen a gyapjú megvásárlásától a mosáson, válogatáson, tépésen, fonáson, szövésen, kalláson, szabáson, varráson át mindent a gubásmester készített. E nagyon híres debreceni mesterség azonban feledésbe merült az 1930-40-es években.

 

A gubakészítés hagyományának átörökítői mára a Gubás Társulatot alkotó szövő népművészek, akiket a mesterség és városuk iránti szeretet késztetett arra, hogy felkutassák és megújítsák e régi kabátfélét. A guba karakterét megtartva, a mai divatnak, életvitelnek megfelelő kabátokat, kiegészítőket szövik. A hortobágyi racka szép göndör szőrét használják fel öltözékeik készítéséhez.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok