"Káplár Miklós festőművész munkássága"

Káplár Miklós 1886. június 1-én pásztorok leszármazottjaként született Hajdúböszörményben. Hamar árvaságra jutott 13 éves gyermek kiszegődött a pusztára gulyás, majd csikósbojtárnak, így volt lehetősége megélni ezt az életformát. Egészségügyi okok miatt 4 év után abbahagyta a pásztorkodást. A hortobágyi pásztoréveket követően mészáros mesterséget tanult és pesten vállalt munkát. Huszonhárom éves korában döbbent rá, hogy tartalmasabb életet, más sorsot kell próbálnia. A Szépművészeti múzeumban érte a felismerés, hogy: festenie kell. Anyagot, eszközt, festéket vásárolt és festeni kezdett. A kezdeti önálló próbálkozások után rájött, hogy mestereket kell keresnie, akiktől megtanulhatja a festészetet. Miután jónevű művészek felismerve tehetségét pártfogásukba vették, beiratkozott a képzőművészeti főiskolára. Négy éven keresztül nappal rajzolt és festett éjszaka dolgozott. Káplár nagy szegénységben élve küldetéstudattal formálta önmagát és tette képessé művészeti értékek teremtésére. Visszament Hajdúböszörménybe és a Hortobágyra alkotni. 1921-ben jelent meg az első kiállítása Böszörményben, de nem találta a helyét otthon ezért Pestre járt vissza és legfőbb pártfogójával Rippl-Rónai Józseffel alkot együtt. Hajdúböszörményben (1925-ben), Hajdúnánáson (1925-ben) Medgyessy Ferenccel és Maghy Zoltánnal kiegészülve jelent meg kiállítása. 1928-ban a Nemzeti Szalonban volt az első fővárosi kiállítása. Ebben az évben Boromissza Tiborral és Maghy Zoltánnal (Hortobágyi kolónia) közösen kiköltöztek a Hortobágyra, ahol a Déri múzeum kérésére néprajzi gyűjtést is végzett, botok, pipák díszítéseiről készített rajzokat, illusztrációkat.

Ebben az időben találkozott Móricz Zsigmonddal, aki így emlékezett vissza az első találkozásra. „A debreceni Déri Múzeumban voltam, s Ecsedi Pistával, a nagyszerű etnográfussal az ősművészeti tárgyakban gyönyörködtem. Megbámultam az alföldi pásztorok remekléseit. A faragott és írott szerszámokat, a karikásostorokat, és a csontból, fából készült eszközöket. A tárlók felett egy sor pásztorkép volt felakasztva. Megálott a szemem a bajszos, kemény fejek galériáján s egész megilletődve kérdeztem, kicsinálta ezeket. Egy hortobágyi pásztor – mondta. – Egy volt csikósbojtár, aki elfagyott keze-lába miatt kénytelen volt otthagyni a cifra ménest, s most megint a pusztát lakja és figurákat válogat ki és örökít meg. Soká néztem a képeket s mikor végre az irodában megpihentünk, belép egy kemény, vastag, egyszerű magyar. Az igazgató, Ecsedi felkiállt: – itt az én komám, ez az a Káplár Miklós, aki a képeket pingálta. Rögtön összemarkoltuk egymást és ettől kezdve állandóan barátságban maradtunk? – emlékszik vissza Móricz Zsigmond a Káplárral történt első találkozására.

Káplár az igazi magyar művészet megteremtésére vonatkozó, programadó kijelentését 1931-ben tette meg, amikor a Nemzeti Szalonba, egy közös kiállításra 76 hortobágyi képét vitte fel. A kiállítás után Szentendrére hívták alkotni, de ő ismét visszatér a Hortobágyra. Az itt készülő képekből vándorkiállítást szerveztek. 1933-ban Hajdúböszörményben és Hajdúnánáson, 1934-ben Hajdúdorogon és 1934-ben Budapesten állított ki, ahol három hortobágyi képét is megvásárolta az állam (a Földművelésügyi Minisztérium és a Szépművészeti Múzeum). Élete utolsó éveiben nyomorúságos körülmények között élt, 1935-ben hirtelen hunyt el. Sírkövét művészbarátja Medgyessy Ferenc szobrászművész faragta kőbe.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források

Dr. Lázár Imre: Káplár Miklós, Debrecen

Masits László: Káplár Miklós művészi indulása, Debreceni Déri Múzeum Évkönyve, Debrecen 1973.

Sánta Antal (szerk.): Hajdúböszörmény a festők városa 2010, Hajdúböszörmény, 2010.

Szabó Sándor Géza: Boromissza Tibor és a Hortobágy, Debrecen 1980.

Szekeres Gyula (szerk.): Káplár Miklós a Hortobágy festője, Debrecen 2008.

Tarczi Péter, Áfra János (szerk): Hajdúböszörmény a festők városa, Debrecen 2016.