Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Dr. Béres András munkássága

Béres András a Debreceni Egyetem magyar-latin szakán végzett 1950-ben, de harmadik szakként felvette a néprajzot is, amelyből 1959-ben doktori szigorlatot tett. Első munkahelyén a Debreceni Déri Múzeumban néprajzos-múzeológusként dolgozott, majd kinevezték igazgatónak. 1969. május 31-ig igazgatta a múzeumot, majd átkerült a Levéltárba. 1983-ban a néprajztudományok kandidátusa lett, 1987-ben vonult nyugdíjba.

Néprajzi tárgykörben számtalan írása, kiadványa, könyve jelent meg.

Néprajzos gyűjtései során találkozott a néptánccal, amely hatására maga is táncolni kezdett. 1950-ben alapító tagja volt a Debreceni Népi Együttesnek. Koreográfusként számos maradandót alkotott, nevéhez fűződik a Mikepércsi Csárdás, a Dorogi friss csárdás, a sorozó verbunk, a Szatmárökörítői fergetes is.

Munkássága ideje alatt számtalan díjat vehetett át a népi együttes, javaslatára született meg a Debreceni Virágkarnevál, amely a mai napig élő rendezvénye a városnak.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források

-