Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Hajdu márka

A gyár 1952-ben hadiüzemként kezdte meg működését. 1953-tól a hadiipar leépítése, a hadiipari kiadások csökkentése volt a cél. Majd 1957-ben került megfogalmazásra, hogy a vállaltok másodprofiljának kialakítása során a lakossági ellátás valósuljon meg. A HAJDU márka is ekkor indult útjára, ugyanis a HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. jogelődje, a Hajdúsági Iparművek megkapta a hazai mosógépgyártás profilját. A 60-as évek egyre növekvő kereslete, a tömeggyártás igénye technológiai fejlesztést tett lehetővé. A vállalat termékpalettája 1960-ban centrifugák, majd 1966-ban- a mai napig is a termelés gerincét jelentő- forróvíztárolók gyártásával bővült. A cég a 60-as évek végére már porszívókat, olajradiátorokat, és lúgos akkumulátorokat is készített. A gyártás növekedésével megnőtt a dolgozók létszáma, amely ebben az időben 2400 fő volt, ez azt jelentette, hogy a vállalat a település és környéke lakosságának a legnagyobb munkáltatója lett. Majd felépült Tégláson a gyári lakótelep, óvoda, valamint a gyár területén a munkásszálló. A Hajdúsági Iparművek a 70-es évekre jelentősen hozzájárult a háztartások gépesítéséhez, készen állt az automata mosógépek fejlesztéséhez és előállításához. Az automata mosógépek gyártása 1976-ban kezdődött AEG licence alapján. 80-as években a mosógépek családjában megjelentek az Energomat gépek. A gyár a 80-as években élte virágkorát, amikor 3200 főt foglalkoztatott. A dolgozók munkakörülményei folyamatosan javultak, kirándulási, sportolási lehetőségekkel, színvonalas könyvtárral, és képzésekkel járult hozzá a munkavállalók szabadidő eltöltéséhez. A 80-as években megszűnt a porszívók, a lúgos akkumulátorok gyártása, viszont új termékként jelentek meg a ruhaszárítók, a mosogatógépek, a szögletes forróvíztárolók. A 90-es években kialakult gazdasági szerkezetváltozás érzékenyen érintette a gyárat, nehezen tudták felvenni a versenyt a külföldi versenytársakkal. Meg kellett határozni azoknak a termékeknek a listáját, amelyekkel fel tudta venni a versenyt a vállalat. Így a forróvíztárolók, vízmelegítők fejlesztésére, gyártására került a hangsúly. A Hajdúsági Iparművek 1992-től működteti - 1993. januártól pedig neves nemzetközi független auditáló szervezet is tanúsítja - az ISO 9001 szerinti minőségbiztosítási, majd később minőségirányítási rendszerét, továbbá 2001-től az ISO 14001 környezetirányítási rendszerét. A kiváló minőség és szervizszolgáltatás az évek alatt a HAJDU termékek védjegyévé vált, köszönhető ez többek között a hatékony minőségirányítási rendszernek.

A vállalat 1993-ban részvénytársasággá alakult, a hadiipari gyártási kötelezettsége megszűnt. 1994-ben a cég a privatizáció során magyar magántulajdonba került. A piaci változások a dolgozói létszám csökkenését eredményezték, a 2000. évben 900 munkavállalója volt a cégnek.

A gyár a privatizációt követően arra törekedett, hogy bővítse kelet- és nyugat-európai piacait. A 2000-es évek elejére megvalósították az antilegionellás forróvíztárolókat, és ezzel egyidejűleg elkezdték a fali gázkazán család fejlesztését is. A vállalat 2003-tól autóipari alkatrészeket és szerszámokat is gyárt. 2003-tól egy arculatváltásnak köszönhetően megváltozott a logójuk, amely napjainkban is használatos.

2005-ben megalakult a HAJDU Cégcsoport. Ez a struktúra teremtette meg a több lábon állást, amely a válságos időszakok könnyebb átvészelését tette lehetővé.

A HAJDU Cégcsoport 3 különálló céget foglal magába:


A HAJDU Infrastruktúra Szolgáltató Zrt. a Hajdu Ipari Park működtetését hivatott szolgálni. A Hajdu Ipari Parkban található a 2014-ben létrehozott Innovációs Központ, melynek különlegessége a napkollektorok- és napelemek által működtetett légkondicionáló/fűtő egység, a számos megújuló energiát hasznosító termék mellett. A meteorológiai állomással is felszerelt egyedi műszerezettségű speciális laboratóriumban kiválóan szemléltethetőek a zöld energiatermelés számszerű mutatói, emellett készülékek labormérését, tesztelését is lehetővé teszi. A Társaság 2010-től átfogó energetikai programot valósított meg, amely minden energia nemre kiterjedt. A fejlesztések mutatói pozitívak nem csak a széndioxid kibocsátás, hanem az egységnyi árbevételre eső energiafogyasztás is jelentősen csökkent.

A felfutó autóipari üzletágból alakult HAJDU Autotechnika Ipari Zrt. elsősorban fémmegmunkálással, lemezalakítással állít elő jellemzően autóipari alkatrészeket. A gyártás növekedésével együtt szükségessé vált a szerszámüzem fejlesztése is, mivel tapasztalható volt, hogy az akkori infrastruktúra hosszú távon nem tudja kiszolgálni az elvárásokat. Ez egy hosszabb folyamat volt, a szerszámüzem kisebb lépésekben, évről évre fejlődött. 2015-2017 között végrehajtott fejlesztések közel 4,5 milliárd Forintból valósultak meg. Ennek keretében egy 4500 m2 alapterületű új gyártócsarnokot létesítettek, melynek padozata nagy teherbírású, speciális kialakítást kapott. A komplex fejlesztéseknek köszönhetően a Cégcsoport megteremtette a további fejlődésnek a lehetőségét és mintegy 150 új munkahelyet hozott létre a térségben.

HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt. a háztartási gépek és épületgépészeti termékek gyártásával és forgalmazásával foglalkozik.

A HAJDU Zrt. életében az új irányvonal meghatározására, valamint a jövőbeni termékekre és a fejlesztésekre került a hangsúly. A piacot vizsgálva az egyértelműen érezhető volt, hogy egyre nagyobb teret nyernek a megújuló energiát hasznosító termékek.

A társaság 2008-ban technológiai fejlesztésbe kezdett. A fejlesztések mind azt szolgálták, hogy a megújuló energiát hasznosító indirekt tárolókat nagyobb számban lehessen gyártani. A HAJDU Zrt. még ebben az évben létrehozta Megújuló Energia Üzletágát, ezzel is meghatározva fő stratégiai irányvonalát. A nagy hangsúlyt kapott indirekt készülékek mellett olyan termékek is a palettára kerültek, mint például a kondenzációs gázkazán vagy a szolár rendszerek. Emellett bevezette a magyarországi piacra az Aquastic márkajelzésű termékcsaládját, amely olcsóbb árfekvésű termékekből állt.  2010-es években több új terméke is megjelent a piacon: az újonnan telepített kalodás habosító lehetővé tette a műanyagköpenyes tárolók gyártását, de megjelent a portfólión a vegyestüzelésű kazán is, egy évvel később pedig a hőszivattyús forróvíztárolók.

2014-re a vállalat rohamos fejlődésének köszönhetően elérte a kapacitási és technológiai korlátait, ezét új fejlesztésekre volt szükség. Az alapos tervezéseket követően a társaságok vezetői egy 2 éves komplex beruházási program mellett döntöttek, mely az egész HAJDU Cégcsoportot érintette. A 2015 és 2017 között megvalósult beruházások jelentősen növelték a társaságok versenyképességét, valamint elősegítették a kapacitások bővítését, a képességek fejlesztését és hozzájárultak a technológiák fejlődéséhez. A projekt részeként 400 millió forint értékben hajtott végre fejlesztést a több mint 30 országba exportáló HAJDU Hajdúsági Ipari Zrt., az összeg 7 új terméksor – elektromos és hőszivattyús forróvíztárolók, légtechnikai eszköz – fejlesztését támogatta. A beruházások a szélesebb termékkínálat mellett a technológiai, műszaki és infrastrukturális fejlesztésekre is koncentráltak.

 

A HAJDU márkajelzésű termékek a népszerűségüket, elterjedésüket a megbízhatóságnak a jó minőségnek és nem utolsó sorban a hazai gyártásnak köszönhetik. Korábbi felmérések szerint a magyar lakosok kb. 95% ismeri ezt a márkát, és nyilatkozott úgy, hogy van vagy régebben volt legalább egyféle HAJDU termék a háztartásban. Túlzás nélkül lehet állítani, hogy egész generációk nőttek fel HAJDU termékek mellett.


Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források

http://www.hajdurt.hu

A Hajdu Cégcsoport magánarchivuma