Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Makoldi Sándor munkássága, életműve

Makoldi Sándor (1945-2017)

Debrecenben végezte iskoláit, majd a Budapesti Képzőművészeti Gimnázium festő szakán érettségizett. Egerben földrajz-rajz , majd Debrecenben néprajz szakon szerzett diplomát.

Debrecenben és Tokajban élt. A debreceni Református Tanítóképző Főiskolán tanított, onnan ment nyugdíjba 2007-ben.

Makoldi Sándor életét a festészet, a pedagógia, és a néprajzos pálya töltötte be.

1971 óta állított ki önállóan, a régió közös kiállításain is többnyire részt vett. Az utóbbi időben önálló kiállításai mellett a tanítványokkal közös szereplések, és családi tárlatok is gyakoriak voltak.Művészeti írásai mellett néprajzzal és pedagógia elmélettel is foglalkozott. Festészete tükrözi elméleti munkássága eredméyneit. A kezdetben akademista, majd szürrealista táblaképek hamarosan a XX. századra jellemző dinamikus, expresszív-nonfiguratív alkotásokká váltak, majd kialakult a magyarság hagyományaiba illeszkedő jelkép-festészete.

Bartókékkal vallotta, hogy a magyar vizuális népi kultúra beemelése a művészetek mai áramlásába éppoly létfontosságú mindnyájunknak, mint a zenében. Hiszen képeinek sugallata arról szól, hogy "Honnan, mi végre születtünk e hazába, és hová tartunk? Mi adhat utunkban erőt, hitet, és eleink üzenetével hogyan gazdálkodunk? Tudunk-e ma hazánkban nem csak magyarországi életet élni, és világszínvonalon magyar alkotásokat létrehozni!"

Debrecenben töltött 70 éve alatt sokat dolgozott a város közösségéért. Több kitüntetés birtokosa volt.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források

-