Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Tájház

A lakóház mai formájában feltehetően 1900 és 1910 között épülhetett. Ekkor élt itt a településen két nevezetes ács és kőművesmester, Resch István és Nagy Gáspár, akiknek nevéhez több díszített fejezetű, vaskos kerekoszlopos tornácú ház építése fűződik.

A porta utolsó tulajdonosa Fekete Sándorné, született Búthy Viola volt, akinek az édesapja Búthy Sándor lehetett e ház építtetője. A Búthy család igen kiterjedt volt Bojton, 300 évre visszamenőleg tudják családjukat, melynek két főága volt.

A vályogból épült lakóház valaha háromosztatú, alföldi típusú, oldaltornácos volt, utcai spalettás ablakokkal, két szobájában 1-1 kemencével, fagerendás mennyezettel, pitvarában szabadkéménnyel. 2010-ben végzett szakszerű műemléki felújítással többnyire sikerült helyreállítani és az épület karakterében megmaradt. 

Az udvari homlokzaton végigfutó oldaltornác nem túl széles, de igen széppé teszi az öt vastag, kerek, klasszicista toszkán- fejezetű téglaoszlop. A tornácról nagy kétszárnyú ún. leppentős ajtón át lehet lejutni a pincébe, mely a hátsó szoba mögötti magtár alatt található. A nagy méretű „fiókos” magtárban a leveles oldalú rekeszek egy része még áll. Innen indul fel a kétkarú L- alakú falépcső a padlásra. A sártapasztással borított padlásról megfigyelhető szarufás fedélszék szarufás szerkezetét négy- öt állásonként „kettős”, azaz ollóságas támasztja. A tetőt hódfarkú cserép borítja.

A lakóházzal szemben, azzal párhuzamosan helyezték el a nyári konyhát, melynek utcai homlokzatának kialakítása illeszkedik a lakóház homlokzatképzéséhez. Az utcára néző helyiségben még látható az eredeti négyzetes alaprajzú sifonkemence, melynek egykori padkáját már elbontották.

A telek kis szélessége miatt a nyári konyha homlokzata is beépült a kerítésbe, a döntött kőlábas kukoricagórét a lakóház mögött helyezték el. A góré alá a csirkéknek, kacsáknak két ólat építettek. A góré mögött téglával bélelt kút és a két istálló következik. Az épületek felújításával egy időben a telekre került áthelyezésre egy kőlábas galambdúc, mely a település egyik fő építészeti különlegessége.

2014-ben az eredeti épületek mögött, az ingatlan hátsó részén építettek fel egy hagyományos megjelenésű, kültéri rendezvényeket kiszolgáló épületet, melyben korszerű vizesblokk is található.

Az utcai kerítésszakasz is helyreállításra került, téglapilléres, mellvédes, fa betétekkel, széles deszkás kis és nagykapuval.

A műemlék Tájház porta eredeti állapotában, hitelesen őrzi a bojti építészeti hagyományokat. 

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok