Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Szalmafonás

A hajdúnánási szalmafeldolgozás legjelentősebb időszaka a XIX. század közepétől a XX. század közepéig tartott és máig hatással van a város életére. A búza szárát felhasználó ipari tevékenység keretében készültek a szalmakalapok Hajdúnánáson, amely gazdasági és társadalmi fellendülést is teremtett a városnak. Az otthon előállított szalmafonatokat eleinte házilag varrták össze, majd a polgári divatban is elterjedő kalapok iránti igény megnövekedett, a kereslet hatására létesültek a szalmafonásra épülő gyárak, üzemek, az első 1860-ban.  A kalapok mellett papucsokká, szatyrokká, szőnyegekké dolgozták fel a szalmát. A szalmaipar fénykorában évente 450 000 db szalmakalapnál is több készült a városban, amelyet a Monarchia területére, és azon kívül Romániába, Szerbiába, Törökországba, Orosz- és Lengyelországba is szállítottak. A szalmafeldolgozás nagymértékű fejlődése az 1920-as évekig tartott, amikor Trianon következtében piacai nagy részét elvesztette. Innentől kezdve néha megújulva, átalakulva, szövetkezetté válva az 1960-as évekig tart a szalmafeldolgozás, egyre csökkenő mennyiségben és termékválasztékkal.

A szalmafonás feldolgozásának tudásanyaga nem veszett el, megtalálható a róla szóló leírásokban, az összegyűjtött múzeumi anyagban, jelen van az idős emberek recens ismeretében, a népi iparművész és a népművészet mestere címet viselő alkotó, Reszeginé Nagy Mária munkáiban. E tudásra alapozva készült el a XXI. századi kihívásokra válaszoló szalmafonó munkaprogram, amely keretében ismét készülnek szalmatárgyak immár turisztikai jelleggel.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források