Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Rozsnyai Gyűjtemény

Dr. Rozsnyai István 2007-ben határozta el, hogy a Tiszántúl legnagyobb magán kerámia gyűjteményét látogatható múzeummá alakítja. Ehhez támogatást kapott a Vértesi Református Egyházközségtől, először egy kiállítóterem felajánlásával, majd az egyházközség egy uniós pályázat nyerteseként 63 000 000 forintból létrehozhatott egy XXI. századi követelményeknek is megfelelő kiállítóteret. A fejlesztés 2009-10 között zajlott.

A múzeumnak helyet adó épület a klasszicizáló stílusú Lédig kúria műemléki környezetében helyezkedik el. Ez a műemlékkúria 1998 óta az egyházközség idősgondozási intézményének ad otthont. Az egyházközség 2002-ben egy apartmansort épített a kúria mögé, és 2010-ben ennek az apartmansornak az alagsori részén került kialakításra a kiállítóterem. Az épület felújítása után került beépítésre a tárgyak szakszerű bemutatását lehetővé tevő kiállítástechnika.

A pályázati támogatás lehetővé tette, hogy a meglévő helyiség kiállítási célú átalakítása mellett, ahhoz egy új, központi épület is hozzáépüljön.  A kétszintes múzeum épületben egy állandó és egy időszaki kiállítóhely található, műtárgyraktár, munkahelyiségek, valamint a gyűjtemény fogadótere és kávézója is. A műemléki környezethez tartozó múzeumépület összesen 320 m2 alapterületű, melynek kétharmad részét a kiállító terek foglalják el. A múzeumépülethez egy 2400 m2-es múzeumudvar is tartozik, amely kiváló helyszíne a kültéri múzeumi rendezvényeknek.

Állandó kiállításként Dr. Rozsnyai István kerámiagyűjteménye tekinthető meg, amely több mint 1000 db értékes népi kerámiából áll. A tárlat, amely a Kárpát-medence népi kerámia művészete címet viseli, vetekszik a Néprajzi Múzeum és a Déri Múzeum kerámiagyűjteményével. Különösen jelentős az erdélyi gyűjteményi egység. Reprezentatív darabjai láthatók az észak-erdélyi és a székely kerámiának, a zilahi és tordai központoknak, valamint a barcasági szász és a bánffyhunyadi magyar kályhásmesterségnek is.

Az állandó kiállítás része a kalotaszegi tisztaszobai enteriőr amely, a XIX-XX. század fordulójának hagyományos felszegi lakáskultúráját mutatja be, valamint a  vértesi református  gyülekezet tárgyi örökségét és vallásos hagyományait megjelenítő kiállítási egység.

Rendszeresen rendeznek néprajzi és képzőművészeti ideiglenes kiállításokat, melyekkel a település kulturális életét pezsdítik meg.

A látogatókat múzeumpedagógiai foglalkozások mellett a kiállítóhely szálláshellyel is várja. A Bihari Jurtatábor érdekes és tartalmas programokkal szolgál a vendégeknek.

2011-ben a kulturális tárca működési engedélyt adott a muzeális gyűjteménynek, amely ekkor vette fel a Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény nevet. Az intézmény fenntartója a Vértesi Református Egyházközség.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok

Források