Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Kölcsey Emlékház

A Kölcsey család régi lakóháza, a mai Kölcsey Emlékház az 1700-as évek végén épült népies klasszicista stílusban.

Az emlékház alaprajzi rendszere kétmenetes, háromosztatú kúria felépítését idézi. Az épület közepén pitvar áll szabad tűzhellyel és nyitott kéménnyel. A lakóház homlokzata díszített, ablakai körül vakolatdíszes keretezés látható. A boltíves ámbitusról nyíló 2 nagyszobát a konyha szabad kéményébe kapcsolt beépített boglyakemence fűtötte. Az eredetileg zsindellyel fedett épület a jelenlegi kúria bal oldali része, a kamra és a boltozott borospince később épülhetett a házhoz. A ház építészeti és műemléki szempontból is értékes épület.

Ez a ház Kölcsey Ferenc - Himnuszunk írója - életének szerves része volt, itt nevelkedett, majd többször visszatért ide.

Emléktábla (az emléktáblát vitéz László Miklósné állíttatta 1938-ban) őrzi, hogy ebben a házban élt és alkotott Kölcsey Ferenc, ez mentette meg a házat a lebontástól. A költő születésének 200. évfordulója alkalmából 1990. augusztus 8-án került átadásra az épületen lévő új emléktábla. Az épület kertjében 1975-ben avatták fel a költő mellszobrát, amely Marton László Munkácsy díjas szobrászművész süttői mészkőből faragott alkotása. Az udvari gémeskutat az önkormányzat állíttatta vissza eredeti állapotába.

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok