Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.
Megyei értékek

Hajdúböszörmény településszerkezete

Hajdúböszörmény egyike azon európai városoknak, melynek egyik legféltettebb kincse maga a település körkörös településszerkezete. A körgyűrűs sugaras irány klasszikus példája az ólaskertes, két beltelkes településnek. Ebben a térben elkülönült egymástól a lakóház és a gazdasági tevékenység színtere, az úgynevezett kert vagy ólaskert. Ennek katonai-védelmi és gazdasági okai egyaránt voltak. A város jól felismerhetően három részre tagolódik. A város mértani középpontjában álló erődített templomot a sűrűn beépített belső városmag vette körül, amelyet ugyancsak körkörösen a gazdasági kertek öveztek. A belső városmagban álló lakóházak mindegyikéhez egy-egy kert tartozott, amely a gazdasági tevékenység végzésének a színtere is volt. Itt tartották a nagy jószágokat és a gazdasági terményeket, s itt volt az ezzel kapcsolatos munkavégzés színtere is. E településszerkezet alapjait az ide települő hajdúvitézek megörökölték (1609), de azon – elsősorban védelmi szempontok miatt - célszerű változtatásokat hajtottak végre. A belső városmagot árokkal és palánkkal megerősítették, amelynek karbantartására különös gondot fordítottak. A városból kivezető utak végén lévő négy kaput ugyancsak megerősítették. A hajdúgazdaság a belső telek, a kert és a határbeli tartozékok hármasságán alapult, amely hármasságon belül a belső telek birtoklásának jogilag is különös jelentősége volt.

A XVIII. században párhuzamosan a Hajdúság katonai szerepének megszűnésével és az ország török uralom alóli felszabadulásával, a településszerkezet is módosult. Az árok mentén a belváros és a kertség közötti övezetben, az árok felszámolásával párhuzamosan jött létre az „árokalja” a maga szűk telkeivel és zsúfolt beépítésével. Az egykori árok vonalvezetését a mai „kiskörút” jelzi. A kertségi övezet is lassú benépesülésnek indult. A népesség növekedésével párhuzamosan egy-egy kerten lassanként több lakóház is épült, amelynek építészeti feltárását, megközelíthetőségét a zsákutca egy sajátos formája, az úgynevezett „zug” tette lehetővé. Ezek egy része utcává fejlődött, más része viszont mai is a településszerkezet egykori változásának megkövült tanúja. A kertek gazdasági szerepét a XIX. században fokozatosan a határbeli tanyák vették át, amelyek ily módon szervesen illeszkedtek a város településszerkezetéhez. A tanyaépületek többsége egy városbeli ház tartozéka volt.

A várost átszelő négy út találkozásánál jött létre az egykori piac, ma Bocskai tér, mely Közép-kelet Európa egyik legegységesebb főtere, ahol több meghatározó épület is található (Városháza, Hajdúkerület Székháza, amely ma a Hajdúsági Múzeumnak ad otthont, stb.).

Kapcsolódó képgaléria

Kapcsolódó dokumentumok