Cím: 4024 Debrecen, Piac u. 54.

Tehetségnap

A diákok bemutatták kedvenc hungarikumaikat

Az idei évben megrendezett "Értékeink vetélkedő Hajdú-Bihar megyében" verseny általános iskolai korosztályának győztes csapata és felkészítő tanáruk (Tóth Marianna) 2017. május 23-án a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola szervezésében megrendezett "A tehetség napja" eseményen felkeltették az érdeklődést a hungarikumok világa felé.

Előadásuk első részében bemutatták az értékgyűjtést, annak jogszabályi hátterét, majd a csapat négy tagja bemutatta azt a négy hungarikumot, amelybe a versenyre való felkészülés során "beleszeretett". Így Kun Zsuzsa 8. R osztályos beszélt a Magyar Védőnői Szolgálatról, Zsurka Kristóf 8. H osztályos tanuló ismertette Kabay János életművét, Varga Fanni szintén 8. R osztályos tárogató zene kíséretében mesélt a tárogatóról, mint hangszerről, végezetül pedig Németh Péter 8. H osztályos a ''Hortobágyi Nemzeti Park - a Puszta'' hungarikum jellemzőit mondta el.

Köszönet a szervezőknek, hogy lehetőséget adtak a hungarikumok ismertetésére, hiszen a versenyen résztvevő diákok felkészülésük során olyan tudással gyarapodtak, amely csak részben köthető valamelyik tantárgyhoz, de identitásuk növelése érdekében meghatározó.

Vissza a hírekhez